A legjobb választásom

Mindenre vigyázunk, ami új. Akár a telefonunk, akár a ruhánk új, az elején mindig a legnagyobb óvatossággal kezeljük. Azonban, ha már eltelik egy kis idő és olyan sérülések, foltok, vagy hibák keletkeznek rajtuk, amik menthetetlenek, legyen az karc, kopás, vagy valamilyen makacs folt, akkor a háttérbe szorul, hogy minél jobban vigyázzunk rá, bátrabban fogjuk be olyan helyzetekben, amibe az elején nem tennénk.

Ilyenek a cipők is. Amikor megveszem az új cipőt, mindig figyelem mibe lépek, merre közlekedek benne, de amint olyan sérülések vagy foltok keletkeznek rajta, amit nem tudok semmilyen módszerrel eltüntetni, akkor már nem csak kiemelt napokon veszem elő lábbelim, hanem a boltba is abba megyek vagy akár már sportolni is, ha olyan. A legtöbb makacs ilyen elváltozást vezetés közben sikerült beszereznem, a gumiszőnyeg és az autó kárpit kettős hatásának igénybevételének köszönhetően. Például, mikor jobbra balra taposok az autóban egy hosszas dugó kellős közepette. Az így keletkező fekete foltok és kidörzsölés nyomai pedig eltüntethetetlenek a cipőim sarkáról. Így már nem mertem megjelenni bennük bárhol, folyamatosan cseréltem mindaddig, amíg rá nem találtam a Heelgood csodálatos sarokvédő termékére.

Kifejezetten vezetés közbeni elhasználódás elleni védelemre találták ki. Ez egy elasztikus anyagú sarokvédő cipőre, ami minden mérethez és típushoz tökéletesen passzol. Egyszerű használata és könnyen tisztíthatóságának hála, része lett az életemnek. Általa cipőimet tovább hordhatom alkalmibb napokon is, nem félve attól, hogy rontanák a megjelenésem. Így bátrabban, emelt fővel közlekedek bennük, hiszen a cipőt ugyanúgy megnézik rajtunk, mint minden mást, mert a stílusunk, az öltözködésünk rólunk üzen a külvilágnak.